biglogo archivum

Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy 2021 december 30-án örökre eltávozott közösségünkből Hajdú Pálné Gabriella, aki a budapesti lengyelség egyik kiemelkedő személyisége volt; a szerénység és a szorgalom jellemezte, hű volt Lengyelországhoz és gyökereihez.

Gyerekkorát Tarnówban töltötte, de Magyarországra érkezése után nagyon kötődött az itteni lengyelséghez. A Bem J. Lengyel Kulturális Egyesület alapítói csoportnak a tagja volt – ő volt az, aki 1958-ban a Magyarországon élő lengyelek egy delegációjával üdvözölte a Lengyelországból érkező kormánydelegációt, ennek a látogatásnak köszönhetően pedig létrejöhetett az első magyarországi lengyelségi szervezet. Több, mint 50 évig a lengyel ügyek szolgálatának szentelte magát, többek között a Bem J. Lengyel Kulturális Egyesület irodájának titkára volt 15 évig, tagja volt a Szent Adalbert Egyesületnek és lengyel nemzetiségi önkormányzati képviselő volt több helyen is – a Fővárosi Lengyel Önkormányzatban, 1998-tól 2010-igy pedig a Budapest V. kerületi LNÖ-ben. 2000-ben a Nemzetiségekért Díjban részesítette az Országos Lengyel Önkormányzat. 2008-ban átvehette az 50 éves Bem J. LKE medált, 2018-ban pedig a Bem J. LKE 60 éves évfordulóján megkapta a Wspólnota Polska Egyesület ezüst medálját. 92 évet élt. Maradjon örökre emlékezetünkben!

Inf. BBSz. fotó: Pál B.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje