biglogo archivum

Újbuda Lengyel Önkormányzatának elnökeként nagy örömmel tájékoztatom Önt, hogy 2020. február 2-án, a Budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária Lengyel Plébánián ünnepélyes keretek között megnyitottuk a “Częstochowai Szűzanya képének útja” rendezvény sorozatot, amelynek jelmondata: “Összeköt bennünket az ima”.

Ez előkészület részünkről, a Magyarországon élő lengyelség részéről, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, mely idén szeptemberben Budapesten kerül megrendezésre. Az imakörút fókuszában a keresztény Európa megmaradása és hitbéli megújulása, illetve ezzel összefüggésben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikere áll. A rendezvénysorozat kezdeményezője Dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló. A megnyitó misén számosan vettek részt, többek között: prof. Jerzy Snopek a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és kedves felesége, Joanna Urbańska a Lengyel Intézet igazgatója, Dr. Aradszky András országgyűlési képviselő. 

Az imakörút során a Częstochowai Szűzanya képmását (Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel Katolicizmus és függetlenség szimbóluma) több olyan helyszínre szeretnénk eljuttatni, ahol a lengyel nemzetiség jelen van.

Kerületünkbe 2021. március 30-án, nagykedden érkezik a képmás.

Tekintettel a járványügyi helyzetre Dr. Erdő Péter bíboros úr rendelkezése alapján, nem lehet nyilvános liturgiákat tartani. Emiatt az egész eseményt online közvetítjük a Budai Szent Imre Plébánia honlapján és YouTube csatornáján:

https://szentimre.hu / https://www.youtube.com/channel/UC875fZvRf9SsQPihFtqGy6w 

A rózsafüzér imát és a misét Huszár Lőrinc O.Cist. káplán úr fogja tartani.

Mindenkit nagy szeretettel várunk az (ONLINE) ünnepségre!

 

MEGHÍVÓ

 

Tisztelettel

Barsi Károly

elnök

Újbuda Lengyel Önkormányzata

 

 

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje