biglogo archivum

Emléktábla Lech Kaczyński tiszteletére, aki - Magyarország elnökével Sólyom Lászlóval együtt – életre hívta a két ország parlamentje által elfogadott határozatot a minden évben megrendezett lengyel-magyar barátság napjának megalapításáról.

Az emléktábla Jerzy Snopek, budapesti lengyel nagykövet kezdeményezésére készült el, aki 2017 elején jelentette be nyilvánosan ez irányú elképzelését a veszprémi Lengyel – Magyar Barátság Napja szervezőbizottságának ülésén. Veszprém polgármestere, Porga Gyula jóváhagyta az ötletet. A projekt megvalósítására irányuló hosszú előkészületek után, a kiváló szobrászművész Michał Wiśnios egy évvel ezelőtt készítette el az emléktáblát, melynek ünnepélyes leleplezését 2020 áprilisára (Lech Kaczyński halálának 10. évfordulóján) vagy júniusára tervezték, azonban a járvány ezt megakadályozta.

Az emléktábla a Lengyel Köztársaság elnöke, Andrzej Duda hivatalának anyagi támogatásának, Porga Gyula polgármester által vezetett veszprémi önkormányzati szervekkel való áldozatkész együttműködésének, valamint Kövesdi Hanna, a helyi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elkötelezettségének köszönhetően valósulhatott meg.

Az emléktábla hivatalos leleplezésére a tervek szerint 2021 májusában vagy júniusában fog sor kerülni Veszprémben, a jövőben a Lengyel – Magyar Barátság Parkja nevet viselő parkban.

 

forrás: https://www.facebook.com/lengyelnagykovetseg

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje