biglogo archivum

Az idei év elején, az Országos Lengyel Önkormányzatnál már folytak egyeztetések a Magyarországi Lengyelség Napja kapcsán.

Bár kint még csak mínusz néhány fokot mutatott a hőmérő, „lelki szemeinkkel” előre kellett ugranunk júniusig, hogy jól meg tudjuk tervezni ezt a nagyszabású rendezvényt, amelyen minden évben összejön a teljes magyarországi lengyelség. Különböző helyszínek és programok voltak figyelembe véve, ezen kívül többféle időjárási forgatókönyvvel is számolni kellett, leginkább azért, hogy esős idő esetén tetőt, kánikula esetén pedig árnyékos helyeket lehessen biztosítani. Minden számítást azonban keresztül húzott a koronavírus járvány, emiatt pedig sokáig azt hittük, hogy ebben az évben nem tudunk eljönni az ünnepségre.

A fény az alagút végén május vége felé mutatkozott. Esély van arra, hogy átadhassuk az idei Magyarországi Lengyelekért díjakat, mindezt természetesen szűkebb körben. Rónay Ewa lengyel nemzetiségi szószólónak és Felföldi Mariának, az Országos Lengyel Önkormányzat elnökének  köszönhetően csodálatos hátteret és körülményeket sikerült biztosítani az idei díjátadásnak, az idei díjazottak ugyanis díjaikat az Országház Delegációs Termében vehették át. A Magyarországi Lengyelség napi ünnepség második hivatalos részeként szentmise volt a Szent László díjjal elismert Lengyel Perszonális Plébánia templomában.

Az idén június 27 és 28-án több más olyan esemény is volt, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a nehéz idők ellenére is tud ünnepelni a magyarországi lengyelség. A Polonia Nova Egyesület pont a Magyarországi Lengyelség Napján mutatta be a lengyel-magyar barátság szimpatizánsai által kötött-varrt-hímzett Bem-sálat. A Ciuch w ruch nevű lengyel állampolgári kezdeményezésként pont ezen a napon szerveztek a részt vevő hölgyek a Gdańsk Bookstore Caféban egy ruhacsere programot, a következő napon pedig Jerzy Celichowski, vagyis Jeż Węgierski (Magyar Sün) meghívta a lengyel történelem iránt érdeklődő fiatalok egy csoportját, akik egy sétán vettek részt a VIII. kerületben megláogatták többek között a Teleki térnél található shtieble közösségi parkot és az 1874-ben alapított zsidó temetőt.

A meggy a képzeletbeli tortán volt az idei lengyel köztársasági elnöki választás, amely keretében Budapesten személyesen adhattuk le szavazatainkat. Ahogy a részvételi adatok is mutatják, a lehetőséggel nagyon sokan éltek. A demokráciában pedig a szabad véleménynyilvánítás a legfontosabb. Bravó!

Marzena Jagielska

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje