biglogo archivum

2020. január 16-án Budapesten, a Bem József LKE aulájában megtartották az egyesület által kiadott könyv első nyilvános bemutatója; a könyv eddig ki nem adott magyar levéltári dokumentumokon és a szerző kutatómunkáján alapul, mindez köszönhetően a RETÖRKI Intézetnek, ezen kívül a magyar kormány támogatásának, illetve a Bem J. LKE és a „Głos Polonii” szerkesztősége tevékenységének.

Szalai Attila könyvének címe: „Jedna organizacja - podwójna misja. Tolerowany katalizator na kadarowskich Węgrzech" (Egy szervezet – kettős küldetés. A megtűrés katalizátora Magyarországon). A könyv arra utal, hogy a bemeseknek abban a tudatban kell élniük, hogy történelmi küldetésük van, amelyet a szerény lehetőségek és körülmények között is igyekeztek teljesíteni. 2018-ban ünnepeltük a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület létrehozásának 60. évfordulóját; az egyesület 1990-ig az egyetlen olyan legális magyarországi szervezet volt, amely nemcsak a magyarországi lengyelséget fogta össze, hanem a lengyel kultúra és nemzet magyar szimpatizánsait is, akik részt vettek ennek az ezeréves, hagyományos lengyel-magyar barátságnak a z ápolásában. A „Bem” lengyel kulturális szervezet égisze alatt vállalt ilyen szerepet és küldetést. A Kádár rezsim árgus szemmel figyelte egyesületünk tevékenységét, amelyet nemegyszer igyekezett korlátozni.

Szalai A. könyve az első részben nagy vonalakban emlékeztet a Duna mentén élő lengyelek történelmére. A magyarországi lengyel mozgalom igen aktív volt, de a II. világháború után megtorpant és csak másodrendű szerepet kapott. A második rész az 1958 utáni időszakot mutatja be, amikor Gomułka Magyarországra látogatott, ez pedig lehetőséget biztosított egy lengyel kulturális civil szervezet létrehozására hazánkban. A harmadik rész levéltári dokumentumokat gyűjt össze. A kutatómunka folyamán jelentős nehezítő körülmény volt egyes dokumentumok titkosítása.

A könyvbemutatón a lengyel-magyar ügyek neves szakemberei voltak a moderátorok – prof. Kovács István és prof. Kiss Gy. Csaba, valamint Szalai Attila, a könyv szerzője. A könyvbemutatón részt vett prof. Jerzy Snopek lengyel nagykövet, Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes tanácsadója, a lengyelség, a „Bem” képviselői és a szerző barátai. Az est házgazdája Korinna Wesolowski, az egyesület elnöke volt. A Jedna organizacja - podwójna misja. Tolerowany katalizator na kadarowskich Węgrzech" (Egy szervezet – kettős küldetés. A megtűrés katalizátora Magyarországon) c. könyv a „Głos Polonii” negyedéves folyóirat szerkesztőségének hetedik kiadványa, amelyet 2019. decemberében adtak ki.

(b., fotó: Pál B.) 

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje