biglogo archivum

A közös találkozó célja a jövőbeni teendők megbeszélése volt; Dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló ebből a célból hívta meg az egész ország területéről a képviselőket immáron harmadik alkalommal, az idei októberi választások után pedig először.

A november 23-án Budapesten megrendezett összejövetelen részt vett Felföldi Maria, az  Országos Lengyel Önkormányzat elnöke is. A rendezvényen jelen volt prof. Jerzy Snopek lengyel nagykövet, aki beszédében kiemelte a nemzetiségi önkormányzatok és a magyar önkormányzatok közötti együttműködést. Sok időt szántak a 2020. szeptemberében Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszus előkészületeinek is. Szó esett a közeledő Lengyel-Magyar Barátság Napjáról is, amelyet Csepelen rendeznek, ezen kívül beszéltek a lengyel és magyar testvérvárosok közötti együttműködés fellendítéséről is. Az esemény fénypontját Sylwester Targosz-Szalonek tenor énekes, színész és karnagy előadása emelte. A találkozón Veszprém,
Székesfehérvár, Kaposvár,Tatabánya, Érd, Debrecen,Vecsés, Emőd, Győr,
Pécs, Békéscsaba, Emőd, Mucsony, Edelény, a FLÖ, a Budapest I., II., III., IV., V., VII.,
VIII., XIII., XIV., XVII., XVIII., XXII. kerületi önkormányzatok az OLÖ, valamint az LKK és az LKM képviselői vettek részt.

(b.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje