biglogo archivum

Szeptember 7-én immáron 21. alkalommal megrendezésre került a hagyományos Gulyás Fesztivál. Az eseményen részt vett a helyi lengyelség is, meghívásukra pedig Bielsko-Białaból - Szolnok testvérvárosából is érkeztek vendégek.

A Magyarországon is népszerű fesztiválon lengyel ételeket is lehetett kóstolni, valamint Lajos és Andor mesterek receptje alapján gulyás is készült. Piotr és Józek séfek pedig tormás żurt is készítettek, amelyet „Bielskói gulyásnak” neveztek.

A főzés mellett szellemi táplálékként szakácskönyvekkel is meg lehetett ismerkedni, amelyekről előadás is volt, amelyet Gaál Zoltán és Bogdan Kocurek, a Beskideki Könyvtár igazgatója tartott.

A Gyulás Fesztiválon első alkalommal, a helyi lengyelségnek (a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak és a Lengyel-magyar Klubnak) köszönhetően a szolnoki és a bielsko-białai könyvtárak segítségével Szolnokon is megrendezték a Nemzeti olvasást (hasonlóan a budapesti Nemzeti olvasáshoz, amelyet a Polonia Nova Egyesület székházában rendeztek a Lengyel Intézet, a Szent Adalbert Egyesület, a Lengyel Nagykövetség mellett működő Iskolai Konzultációs Pont, valamint a lengyel nemzetiségi szószóló szervezésével). 2012 óta a rendezvény a lengyel köztársasági elnök és felesége fővédnökségével kerül megrendezésre, a Lengyel Köztársasági Elnöki Hivatalban a budapesti és a szolnoki helyszín regisztrált be. Szolnokon a Henryk Sienkiewicz „Sachem” című novelláját lengyelül és magyarul olvasták; a polgármester úr kezdte olvasáson észt, finn és német vendégek is olvastak.

A beskideki és bielsko białai vidék adottságai iránt érdeklődők meglátogathatták a régiónak a turinform standját. A lengyel rendezvény házigazdái Bátori Zsolt, a Szolnoki Lengyel Önkormányzat elnöke és a felesége voltak. A program részét képezték még baráti beszélgetések, lengyel ételkóstoló, mindez a már megszokott és hagyományosan jó légkörben. Fellépett a Bielsko-Białaból érkezett és Ilona Stolarek által vezetett „Beskidek” népi ifjúsági együttes, amely felejthetetlen hangulatot teremtett.

(szerk. és fotó: Szolnoki LNÖ)

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje