biglogo archivum

Október 17-én a Budapest V. kerületi  Lengyel Önkormányzat - Lengyelország függetlenségének 100 éves, valamint önkormányzatunk fennállásának 20 évfordulója alkalmából  - szeretettel várta az érdeklődőket Nyírő Veronika „A függetlenség kivívóinak arcképcsarnoka” című kiállításának megnyitójára.

A kiállítást Marcin Sokołowski konzul nyitotta meg, a történelmi bevezetőt Máté Endre tartotta, a zenei aláfestést hegedűn pedig Nyírő Veronika – a grafikák alkotója – biztosította.

Az ünnepségen jelen volt Szentgyörgyvölgyi Gábor V. kerületi Emberi Jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi bizottsági elnök, Karsai Károly, a Jogi Bizottság Elnöke és Wesolowski Korinna, a Bem József LKE elnöke, valamint megjelent a lengyelség, valamint a lengyel önkormányzatisok barátai is.

Az ünnepi esemény házigazdája Jadwiga Ambrusán, az V. kerületi LNÖ elnöke, aki összegezte az önkormányzat 20 éves munkáját és emlékeztetett a jelentősebb eseményekre: 1999-ben az önkormányzat kezdeményezésére felújították Mieczysław Woroniecki herceg – ezredes sírján található obeliszket, 2002-ben felállították Szent Kinga, 2009-ben pedig - a Belvárosi Főplébániatemplom előtti téren – Szent Hedvig szobrát. 2006-ban az V. kerületi LNÖ kezdeményezésére a zsinagóga melletti Wallenberg Parkban lengyel és izraeli nagykövetek jelenlétében felvésték Henryk Sławik nevét a „Világ nemzeteinek igazságosai” emléktáblájára.

Az önkormányzat életében nagy szerepet játszik a Krakkóval való testvérvárosi viszony, amely 2003-ban kezdődött. Ennek köszönhetően egy évvel később Krakkó belvárosa I. kerülete és a Budapest V. kerületi önkormányzat hivatalos együttműködési megállapodást írt alá. Az V. kerületi Önkormányzatnak köszönhetően a helyi polónia láthatja a Teatr Bagatela Színház, a Loch Camelot Kabaré és az „Ardante Sle” balett társulat előadásait; 11. alkalommal lép fel Budapesten a krakkói Teatr Ludowy (Népi Színház).

Jadwiga Ambrusán beszédében kijelentette, hogy külön említést érdemel az V. kerületi LNÖ és a Bem József LKE közötti együttműködés, amely alapján közösen szerveznek kulturális rendezvényeket, koncerteket és együtt emlékeznek meg a lengyel ünnepeken.

A kiállítás megnyitása után a vendégeket egy születésnapi fogadásra hívták meg. A „A függetlenség kivívóinak arcképcsarnoka” című tárlat 2018. november 4-ig megtekinthető az Aranytíz Kultúrházban.

(b., fotó Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje