biglogo archivum

Idén is megrendezték a hagyományos lengyel-magyar Derenki Búcsú, amelyre július 23-án, vasárnap került sor.

A Derenki Búcsú délelőtt a Szent Júdás és Tádé kápolna előtt ünnepi lengyel-magyar szentmisével kezdődött, amelyet Seregély István püspök tartott, Pawel Cebula, Jan Byrski és Marek Pieńkowski atyák celebrálásával. A szertartást követően felavatásra került a kápolna oldalán felhelyezett emléktábla, a kápolna építőinek és segítőinek névsorával.
A mise után dr Rónayné Słaba Ewa, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke ünnepélyesen átadta a Ferenc pápa által megáldott Szent László lángot a derenki kápolna előtt. A búcsú programja a derenki temetőben folytatódott, ahol a jelenlévők koszorúkat helyeztek el a fejfánál, és közösen imádkoztak.
Délután kulturális műsor kezdődött a völgyben. A felvert sátrakban megvendégelték a búcsú résztvevőit, mialatt lengyel és magyar népi együttesek tartottak bemutatót.
2017-ben tartják a derenki lengyelek letelepedésének 300. évfordulóját. A 2017-es Derenki Búcsút az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Megyei Közgyűlés elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatok – Edelény, Emőd, Ládbesenyő, Miskolc, Múcsony, Sajószentpéter és Szögliget - , valamint Szögliget Polgármesteri Hivatala és egyéni vállalkozók is támogatták.

Ijjas Anna

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje