biglogo archivum

Néhány napja Lengyelországban, de szerte a világon is, ott, ahol lengyelek élnek, megemlékeznek a Varsói Felkelésről. 2014. augusztus 1-jén az emlékezetes „W” órában összegyűltek a magyarországi lengyelek a solymári katonai temetőben, ahol azoknak a lengyel repülőtiszteknek a maradványai nyugszanak, akik Olaszországból repültek a felkelők megsegítésére.

A megemlékezést már néhány éve a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület szervezi, idén a Budapest XIII. ker. Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat segítségével. Az ünnepségen megjelentek, többek között: a budapesti Lengyel Nagykövetség képviselői , köztük Michał Andrukonis charge de affairs és Neje , dr. Csúcs Lászlóné, lengyel szószóló és az OLÖ elnöke, Karol Kozłowski, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa, a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete képviselői, a Bem Egyesület tagjai, a budapesti lengyel önkormányzatok képviselői és magán személyek. A díszőrséget a Wysocki Légio tagjai teljesítették. Az ünneplők egy perc néma csenddel tisztelegtek az elesett felkelők emléke előtt, aztán elénekelték a lengyel himnuszt, imádkoztak, és koszorúkat helyeztek el a lengyel pilóták sírjainál. Megemlékeztek arról, hogy milyen fontos, hogy a világ bármely pontján élő lengyelek mindig emlékezzenek erre a katonák és civil lakosság példátlan fegyveres összefogására a haza függetlenségéért.

(b.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.