biglogo archivum

December 10-én a XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat a Kondor Béla Közösségi Házban megrendezte a karácsonyi népszokások és hagyományok fesztiválját.

Az ünnepi műsor délután háromkor vette kezdetét. Elsőnek Ughy Attila polgármester köszöntötte a népes közönséget, majd a nemzetiségi önkormányzatok elnökei közösen meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját. Az est házigazdája Katarzyna Balogh - a XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke - volt, aki röviden ismertette a műsort.
A délutáni programban különböző nemzetiségek képviseltették magukat: táncos és énekes produkciójával fellépett a német-horvát Mohácsi Művészeti Csoport, a Bolgár Óvoda gyerekei, Kedyk Anna vezetésével ruszin népdalok hangzottak el és fellépett az Artasbat Örmény Nemzetiségi Színház. A lengyel nemzetiséget Kamil Roch Karolczuk énekes és a Rostetter Szilveszter vezette Szent Kinga Kórus képviselte.
Mindeközben a közösségi ház előcsarnokában a lengyel Leśniak cég eredeti lengyel hústermékeiből és felvágottjaiból lehetett vásárolni.
A műsor végeztével a fellépők és közönség egyaránt részt vett az ünnepi fogadáson.
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Ijjas Anna

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.