biglogo archivum

Június 21-én a Polskie Lato (Lengyel Nyár) 2022 keretében a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Takács István Galériájában megnyílt a „Közös történelmünk” című kiállítás, amelyet Gézy Mustó Zoltán Kőbánya polgármester helyettes, Krzysztof Ducki és Lech Majewski grafikusok jelenlétében Dávid Mária, a X. Kerületi Lengyel Önkormányzat elnöke és Takácsné Kalińska Katarzyna, a Szent Adalbert Egyesület elnöke közösen nyitotta meg.

Az Országos Lengyel Önkormányzatot Kövesdi Hanna, a Koordinációs Bizottság elnöke képviselte. A kiállítás anyaga a X. kerületi lengyel kolónia történelméből és a helyi lengyel emlékhelyekből tevődik össze. Bemutatásra kerülnek Krzysztof Ducki, Magyarországon élő lengyel grafikusművész plakátjai is. Ezeken megtekinthetők azon személyiségek, akik a második világháború idején kiemelkedően sokat segítettek a Magyarországra érkező lengyel menekülteknek. A megnyitón fellépett a Rostetter Szilveszter által irányított Szent Kinga kórus valamint a régi korok zenéit játszó Anima Polonica együttes. A július 12-ig látható kiállítás szervezője a Kőbányai Lengyel Önkormányzat, a Szent Adalbert Egyesület – együttműködésben a budapesti Lengyel Intézettel, az LKK, a Körkult a „Kőbánya az élő város” programmal.

Inf. saját GP, fotó: Pál B.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje