biglogo archivum

Zagórze, a csodálatos gorcei tájegység és Poręba Wielka régiójának bemutatója

Június 19-én vasárnapra esett Jézus Szentséges Testénel és Vérének – Úrnapjának ünnepe. Az ünnepség legkiemelkedőbb mozzanata a körmenet volt, amely keretében mi, keresztények megmutatjuk a világnak Isten jelenlétét és Isten áldását kértük.

Egyházközségünkben különös gondosággal ünnepeljük az Úrnapját, ugyanis mi lengyelek a magyarokkal együtt veszünk részt a négy oltárhoz vezető Oltáriszentség körmenetben, amelyen zeneileg igen különleges vendégek működtek közre, nevezetesen a Gorcéből érkező „Spod Turbaca” lengyel górál együttes. A Krzysztof Grzelak atya és Andrzej Kostecki atya – a Magyarországon szolgálatot teljesítő, a magyar domonkosrendi tartományfőnök, a szentendrei rendház vezetője vezetésével megtartott körmenet után a lengyel vendégek a Lengyel Házban bemutatták a Zagórze régiót, a Gorce szépségét és Poręba Wielkát. Egy nagyon jól fogadott és nagyszerű koncerten fellépett a „Spod Turbaca” Együttes, ezen kívül pedig bemutatták a régió népi viseleteit, valamint ízeit, mindezt pedig az a tény igazolja, hogy a fiatal tagok és zenészek mellett olyan személyek is voltak, akikhez igagzán közel áll a górálság bemutatója, ilyen Janina Napora – a Podhalei Szövetség vezetőségének helyettes vezetője, valamint Franciszek Rapciak, a niedźwiedźi járás és egyben az együttes vezetője, valamint Jadwiga Cichańska. A Lengyel Templomban, valamint a Szent II. János Pál Lengyel Házban megtartott ünnepségen a Lengyel Nagykövetség részéről részt vett Sebastian Kęciek nagykövet a családjával, Katarzyna Ratahczak-Sowa, a Politikai-Közgazdasági Osztály vezetője, Andrzej Kalinowski, a Konzuli Osztály vezetője, valamint jelen volt Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója. Az ünnepséget a Lengyel Perszonális Plébánia és a Szent Adalbert Egyesület vezette, szponzorként pedig a Tatai és Csepeli (Budapest XXI. Kerület) Lengyel Önkormányzatok működtek közre.

Inf. saját, fotó: Pál B.  

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje