biglogo archivum

Március 24-én Veszprémben, a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából az „Agora” Kulturális Központban Lengyel Napot szervezett a helyi lengyel önkormányzat. Az érdeklődők száma a vártnál jóval nagyobb volt, a nézőtéren ugyanis teltház volt.

A programsorozat első mozzanata az ikon kiállítás megnyitója volt, amelyen Karolina Socha Mészáros alkotásait lehetett megcsodálni. A tárlatot Dávid Mária, a Bem J. Lengyel Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg. A továbbiakban Szilasi Alex koncertjét lehetett meghallgatni, aki Chopin és Liszt darabokat játszott. Minden művet szépen felvezetett, némelyik darabhoz, amelyet a legnagyobb lengyel és magyar zeneszerző írt, az alkotók életéből egy-egy anekdotát is elmesélt. A koncertet Karolina Socha kezdte, aki előadásában az érdeklődők hallhatták Chopin „Życzenie” és Moniuszko „Prząśniczka” című művét.

A koncert előtt beszédet mondott Ovádi Péter veszprémi országgyűlési képviselő, valamint Andrzej Kalinowski, a budapesti Lengyel Nagykövetség konzulja. A koncert után a nézzőket lengyel édesség kóstolóra invitálták. Hagyományos krówka, csokoládéba mártott szilva, mézes puszedli, perec és sok más finomság volt.

Inf. H. Kövesdi, ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje