biglogo archivum

Április 20-án a Magyarországi Lengyel Művelődési Ház volt Bóka Endre „Lengyelország, Magyarország – Én két hazám” című kiállítása megnyitójának, házigazdája.

A 32 fényképen Lengyelországban és Magyarországon készült, elsősorban város- és természetfotókat lehet megtekinteni úgy, ahogy Bóka Endre lengyelségi közösségünk tagja látja. Győrött született és mindkét nemzet identitását hordozza szívében, szülei ugyanis ezekből az országokból származnak. Nagyjából 20 éve foglalkozik fényképezéssel és a művészet ezen ága a hobbyja lett. Foglalkozását tekintve az Országos Lengyel Önkormányzatnál dolgozik, végzettségét tekintve geográfus.

A kiállítást a Lengyel Művelődési Ház igazgatója, Molnárné Monika Sagun nyitotta meg, a megnyitó helyszíne a budapesti Lengyel Kutatóintézet és Múzeum kiállítóterme volt. A vendégek között  jelen volt lengyel nemzetiségi szószóló Dr. Rónayné Słaba Ewa Maria, az Országos Önkormányzat Hivatal vezetője Dr. Tupcsia Éva, az OLÖ Kulturális, Ifjúsági és Sport bizottságának elnöke Forreiter Barna, LKIM igazgatója Balázs István és helyettese Virág József, Katarzyna Takácsné Kalińska Magyarországi Szent Adalbert Lengyel Katolikus Egyesület elnöke,az LKNNIÓ tanulai és tanárai, valamint Bóka Endre szülei és barátai.

Az érdeklődők 2024 május 11-ig látogathatják meg a kiállítást kedden, szerdán és csütörtökön 10.00 – 16.00-ig, valamint pénteken és szombaton 10.00 – 14.00-ig (Budapest, X. kerület, Állomás utca 10).

 

Inf. saját/b, fotó: Pál B.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje