Az egri lengyelek tájékoztatása szerint az ottani Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére 2015. július 5. és augusztus 31. közötti időszakban minden vasárnap 10.00 órakor a Minorita Templomban lengyel szentmisét fognak tartani. A miséket Michał
Ha szeretnél új technikákkal megismerkedni és fejleszteni a rajzadásod. Minden korosztályból várjuk az érdeklődőket Jelentkezés itt: 06 30 321 59 04 - Nagyné T. Renátánál Józsefvárosi Lengyel Önkormányzat.
Augusztus 1-jén megemlékezésre került sor a solymári temetőben délután 5 órakor. Az eseményt a Magyarországi Lengyelek Bem József Egyesülete szervezte
Észak – Kelet Magyarország. Nem messze a magyar – szlovák határtól, az Aggteleki Nemzeti Park területén helyezkednek el Derenk romjai, azé a falué, melyet legrégebbi lengyel településnek tartanak Magyarországon. A búcsúra B-A-Z megyéből, de
A kortárs krakkói festészet – Absztrakció és figuralitás címmel nyílt kiállítás Szentendrén, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK) galériájában július 25-én délután 4-kor.
A rendezvény a Szentendrei Nemzetiségi Napok
Kaposváron július 19. és 25. között már 11. alkalommal tartják a Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Fesztivált. Több országból érkeztek ifjúsági focicsapatok.
Július 25-én és 26-án Ister Napokat tartanak Szentendrén, melyek keretében bemutatkoznak a városban élő nemzetiségek, többek között – a Szentendrei Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében - lengyelek is.
Július 6-án Przemyślben összegzésre került Grundtvig „Egész életen át tartó tanulás program” MITEK, mely megvalósításában reszt vettek a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének tagjai is, akik a mellékelt képen a projektben
Még július 15-ig (szerdáig) lehet benyújtani a budapesti Lengyel Intézetbe jelentkezéseket az ifjúsági nyári táborba, amely Wrocław közelében lévő Krzyżowában lesz.
Ezúttal a XII. kerületben lévő Lívia Villába érkezett a lengyel menekülteket bemutató kiállítás, amely a kőbányai Magyarországi Lengyelség Múzeumából indult ez év elején.
Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület, Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány és Érd Város Lengyel Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját 2015. július 25-én (szombat) II. Lajos király Mohácsra induló magyar serege és a lengyel
Közeledik a Derenki Búcsú, amely Borsod megye Lengyel Önkormányzatai és az Országos Lengyel Önkormányzat közös szervezésében kerül megrendezésre, 2015. július 26-án.
Több mint 100 fénykép, a szemtanúk visszaemlékezései, korabeli újságok címlapjai és 1989-es eseményekről szóló televíziós riportok – ez csak néhány eleme annak a szabadtéri kiállításnak, amely a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében áll.
2015.06.27.-én a Nakło Sląskie Mezőgazdasági Technikum Végzőseinek Egyesület elnöke – Teodor Horzela Úr meghívására, a Békéscsabai Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület delegációja részt vett az iskola
A Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete, valamint a Lengyel Perszonális Plébánia tájékoztatja, hogy szeptember 20-án a XXI. Lengyel Kereszténynapok alkalmából átadják az idei kiválasztottaknak Wincenty Danek atya emlékérmeket.
Értesítjük hogy, július 01-én az Önkormányzat és intézményei zárva tartanak a Köztisztviselői Nap miatt.
(inf. OLÖ)
Június 29-én került sor a Péter-Pál napi búcsúra a szentendrei Péter-Pál plébániatemplomban. Az este fél hétkor kezdődött ünnepi misén az egyesített Szent Cecília Kórus működött közre, amely idén ünnepli fennállásának 80-ik évfordulóját, a
A Bem J. LKE felhívja a figyelmet, hogy az egyesületben július során szabadságolási szünet lesz.
Június 27-én Budapesten sor került a hagyományosan az Országos Lengyel Önkormányzat által Szent László Napon szervezett Magyarországi Lengyelség Napi rendezvényekre.
Június 26-án a Lengyel Múzeum vendégszerető falaiban az Országos Lengyel Önkormányzat szervezésében lezajlott az I. Testvérvárosi Konferencia, melynek háziasszonya dr. Rónayné Słaba Ewa, az OLÖ elnöke volt.
Június 25-én a 2014/2015-ös tanév végi ünnepségen Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet találkozott az ELTE Lengyel Filológiai Tanszékének hallgatóival.
A Budapest XII. ker. Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel vár minden érdeklődőt július 9-én a „Lengyel menekültek Magyarországon a II. világháború idején" kiállítás megnyitójára (Budapest XII., Költő u.1/A- LÍVIA - VILLA.
Június 22-én csaknem ezer magyar zarándok indult el külön vonattal zarándokútra Częstochowába.
A kiállításra Kielce városa és Csepel együttműködésében került sor. A „Graceland" c. kiállítás anyagát 70 munka képezi, melyet a szerző kisebb-nagyobb lengyelországi településeken készített.
86. oldal / 148
Országos Lengyel Önkormányzat1102 Budapest, Állomás u. 10.tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298fax: 36-1/909-28-56e-mail: olko@polonia.hu
OLÖ IntézményekLMH | LNONI | LKIésM
Bem József Lengyel Kulturális EgyesületSzent Adalbert EgyesületPolonia NovaDerenk Öröksége EgyesületWysocki LégióSTO-LAT Egyesület
Lengyel NagykövetségLengyel IntézetLengyel PlébániaSemper PoloniaWspólnota PolskaPomoc Polakom na Wschodzie
Dr. Rónayné Słaba EwaLengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.