Június 19-én rendkívüli közgyűlést tartott az Országos Lengyel Önkormányzat. 8 képviselő volt jelen, így az ülés határozatképes volt.
A képviselők egyhangúlag elfogadták a pémzügyi beszámolót, megbeszélték a Lengyel Múzeum igazgatói posztjának betöltésére kiirandó pályázat feltételeit, és átmenetileg dr. Rémiás Tbort bízták meg az igazgatói feladatkörrel. A képviselők arról is döntöttek, hogy az önkormányzat pályázatot ír ki a székhelye tetőterének felújítási munkálatokra. Ezen kívül a civil szervezetek támogatására szánt keretből 490 ezer forintot különítettek el Emőd-Istvánmajor településen található templom tetejének javítására, ugyanis itt telepedtek le a derenki lakosok utódai. A következő közgyűlést szeptember második felében tartják.
(b.)