Június 4-én, az emlékezetes trianoni békeszerződés évfordulója napján a Magyar Írószövetségben tartott ünnepség során Teleki Pál díjjal tüntették ki, többek között, Roman Kowalski lengyel nagykövetet.
Laudációjában hangsúlyozták a nagykövet érdemeit a magyar – lengyel barátság terén. Roman Kowalski beszédében arról beszélt, hogy bár máshogyan alakult a lengyel, ill. a magyar történelem, a két nemzet mindig számíthatott egymásra. 1989-ben együtt indultunk el a rendszerváltozás útján, és bízunk abban, hogy ez az út mindkét ország számára eredményes lesz.
(b.)