„Ez az én földem és én emberemi, nem szabad róluk elfeledkezni!"
Május 4-én Tiszaújvárosban utolsó útjára kísérték Poros Andrásnét, leánykori nevén Stefán Jolánt, aki súlyos betegség után 74 éves korában hunyt el. Jolika sok – sok éven keresztül szívén viselte a magyarországi legrégebbi lengyel falu – Derenk – ügyét.

Itt voltak az ő gyökerei is, itt nevelkedett. Élete végéig elkísérte a derenki fák susogása, a derenki levegő és a derenki tájszólás. Ő volt kezdeményezője a derenki tájszólás szótárának, ő keresett, és talált is rokonságot a lengyel Szepességben, felelevenítette az ősök emlékét, boldog volt, hogy Derenken kialakításra került az emlékhely, felújították az iskola épületét, kiállítást rendeztek, hogy kápolna is áll Derenken, hogy rendbe szedték a temetőt, és hogy minden évben egyre többen jönnek el a derenki búcsúba.

Ezt mondta mindig Derenkről: „Ez az én földem és én embereim, nem szabad róluk elfeledkezni!" Olyan örökséget hagyott maga után, amit nem szabad elherdálni!

Jolika aktívan vett rész a magyarországi lengyelség munkájában: a Derenk Szövetség elnöke, a tiszaújvárosi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a B-A-Z Megyei Területi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint z Országos Lengyel Önkormányzat képviselője volt. Kitüntették a Magyarországi lengyelekért díjjal.

Május 4-én Tiszaújvárosban családja, rokonai, barátai, a régi derenkiek leszármazottai (magyarországiak és lengyelországiak egyaránt) búcsúztatták el Jolikát. Külön levelet intézett a gyászoló családhoz a parlamenti lengyel nemzetiségi szószóló, az Országos Lengyel Önkormányzat, a Fővárosi Lengyel Önkormányzat, valamint a Bem Egyesület és a Szent Adalbert Egyesület.

Jolika! Örökké emlékezünk rád!

(BB.Szadai)