1945 május 8-án ért véget a sok áldozatot követelő és tragikus II. világháború Európában. Az a háború, amely 1939. szeptember 1-jén Lengyelország lerohanásával kezdődött. A világégés befejeződött, az emberek, akik túlélték a megpróbáltatásokat, nem tudták, hogyan tovább, mi lesz velük, mi vár rájuk.

Mit reméltünk? És mit kaptunk? Mennyire lettünk szabadok? Mi történt Magyarországon és mi történt Lengyelországgal? A felszabadulás nem volt egyenlő a szabadsággal.
Közeledik a II. világháború végének 70. évfordulója, s ez alkalomból beszélgetést szerveztek a budapesti Lengyel Intézetben. A Történelemórák a szabadságról című előadássorozat április 28-i részében Mitrovits Miklós történész, polonista – aki egyúttal az esemény moderátora volt - meghívott vendégei Maciej Korkuć krakkói történész, a Nemzeti Emlékezet Intézet Közoktatási Irodájának vezetője és Novák Tamás újságíró, a „Cinema Inferno" című dokumentumfilm rendezője voltak.
A résztvevőket Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója köszöntötte, majd a Cinema Inferno című filmből következtek részletek. A beszélgetés során számos érdekes és elgondolkodtató téma került szóba. Hogyan élte meg a két nemzet, Lengyelország és Magyarország a háborút, majd a háború végét, hiszen ellentétes oldalon álltak. Lengyelország az elejétől kezdve a győztes táborba tartozott, Magyarország pedig a vesztesek közé. Annyi bizonyos, hogy a két állam nagyon kiszolgáltatott volt és nem voltak a maguk urai, nem voltak képesek sorsukat irányítani.
Szó esett a nyugati nagyhatalmi érdekekről, a propaganda szerepéről, a varsói felkelésről, amikor az ostromzárnál magyarok segítették a lengyeleket; a Varsói Felkelés Múzeumáról és a Gdańskban nemrég megnyílt II. világháborúról szóló múzeumról.
Lehet-e a II. világháborúnak közös európai emlékezete? - tette fel a döntő kérdést Maciej Korkuć a beszélgetés során. Közös emlékezet úgy lehet, hogy a tényeket és a történelmet tiszteletben tartjuk.
(Ijjas Anna, fot.IP)