Sokan gyűltek össze azon a napsütéses áprilisi délutánon a budapesti Szent István bazilikában, hogy az öt évvel ezelőtt történtekre emlékezzenek, amikor 2010. április 10-én a lengyel köztársasági elnököt, feleségét és az őket kísérő delegációt szállító repülőgép Szmolenszk felett lezuhant.
A szentmise hatkor kezdődött, amelyet az áldozatok emlékére mutatott be Snell György, az esztergom-budapesti főegyházmegye püspöke, a Szent István Bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre, és Krzysztof Grzelak, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa.
A szertartáson részt vett többek között Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Deák Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és Civil Társadalmi Felelős Helyettes Államtitkára, Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója, dr Rónay Slaba Ewa az országos Lengyel Önkormányzat elnöke és dr. Várnai Dorota, a Fővárosi Lengyel Önkormányzat elnöke, Eugeniusz Korek, a Magyarországi Bem József Kulturális Egyesület elnöke és Molnárné Monika a Magyarországi Szent Adalbert Lengyel Katolikus Egyesület elnöke . Jelen voltak diplomaták.
De nemcsak a hivatalos szervek képviseltették magukat. Mindenki jelen volt, nemcsak a magyarországi lengyelség képviselői és itt élő tagjai, hanem azok a jóindulatú emberek is, akiket megérintett a lengyel nép váratlanul bekövetkezett tragédiája. Akik részvétet szerettek volna nyilvánítani és osztozni a felfoghatatlan gyászban, akik együtt érzően figyelemmel kísérték az öt évvel ezelőtti eseményeket és így hajtottak fejet a tragikus hirtelenséggel elhunyt áldozatok előtt.
Mint ismert, 2010. április 10-én reggel háromnegyed kilenckor a szmolenszki katonai repülőtér közelében lezuhant a lengyel köztársasági elnököt, Lech Kaczyńskit és feleségét, Marta Kaczyńskát, számos parlamenti képviselőt, kormányzati tisztségviselőt, állami és társadalmi képviselőt, a fegyveres erők vezetőit és a kormányőrség tagjait, valamint az őket kísérő személyzetet szállító Tu-154-es repülőgép. A küldöttség a katyńi vérengzés 70-ik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre tartott. A 96 utas közül senki sem maradt életben.
Adj Uram, örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik.
Nyugodjanak békében.
Ámen.
(inf.Ijjas Anna, fot.B.Pál)