A 2014/2015-ös tanévben iskolánk, a XVII.kerületi Czimra Gyula Általános iskola Nemzetek Napja versenyt szervezett a felső tagozatos osztályoknak.
E verseny keretében mindenik osztálynak egy európai országot kellett bemutatni plakátokon: földrajzi, történelmi, irodalmi szempontból, képekkel, fényképekkel illusztrálva. Iskolánk egyik hetedikes osztályának Lengyelországot kellett bemutatnia. A kiállítás anyagához segítséget kértünk és kaptunk a budapesti Lengyel Intézettől és a XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattól. A sok színes képet és brosúrát hosszú órákon át válogattuk a diákokkal és ragasztottuk plakátokra, majd a folyosói hirdetőtáblákra nagy élvezettel.
A diákoktól és tanároktól való visszajelzések szerint szép és gazdag kiállítást sikerült összeállítani és reméljük, hogy iskolánk diákjai ezzel közelebb kerültek e szép országhoz és sok érdekes információt megtudtak róla.
Ezúton szeretném megköszönni Buskó Andrásnak, a kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökének önzetlen segítségét és áldozatos munkáját a kiállítás anyagának összegyűjtésében és Felvidéki Eszternek a Lengyel Intézet munkatársának a Lengyelországról szóló könyvek és újságok adományozásáért.
Bota Melinda tanárnő
Czimra Gyula Általános Iskola