A magyar-lengyel kapcsolatok fejlesztésért tett erőfeszítéseik elismeréseként tíz kitüntetett vehette át a Lengyel Köztársaság elnöke által számukra odaítélt magas rangú állami kitüntetést.
A Lengyel Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztje Kitüntetést Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövete, valamint Katarzyna Sitko, a budapesti Lengyel Intézet Igazgatója adta át. Az ünnepségen részt vettek a magyar kormány képviselői, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának vezető kutatói. Az ünnepségen szintén jelen voltak a magyar média képviselői. A Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Bognár Gábor Attila, az A38 hajó alapítója, Csonka András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia kulturális igazgatója, Fóti Judit tolmács, Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója, Jerger Krisztina művészettörténész, Kovács Orsolya Zsuzsanna újságíró, Mitrovits Miklós történész, Pászt Patrícia, a Krakkói Magyar Centrum alapító igazgatója, Reiman Judit egyetemi oktató és Tapolcai László történész, egyetemi tanár.