biglogo archivum


2015. március 27-én, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban fogadta a XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyar-Lengyel Baráti Kör a Szabó Gergely polgármester vezette Küngösről érkezett delegációt. Az est során fellépett Bokor

...

Nemcsak a lengyel-magyar barátság napját ünnepeltük meg Magyarországon és Lengyelországban március 23-án. Ugyanezen a héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egy egész délutánt szentelt annak, hogy bemutassa az érdeklődőknek a lengyel szakot. Ez

...

Isaszegen - a XVII.. Tavaszi Emlékhadjárat rendezvényeinek keretében - 2015. április 6-án 14 órakor a Falumúzeumban magyar-lengyel baráti találkozót tartunk. A baráti találkozón megnyitjuk TROJAN MARIAN JÓZEF GRAFIKUSMŰVÉSZ TÁRLATÁT. A 16

...

Március 24-én Szegeden megnyitották azt a kiállítást, amely a Varsói Felkelés dokumentumait, valamint a felkelés magyar vonatkozásait mutatja be.

Már beszámoltunk a Szentendrén bemutatott kiállításról, amely a második világháborúban Magyarországra befogadott lengyelekről szól. Ennek a kiállításnak a másik része most nyílt meg március 23-án délelőtt az ELTE Múzeum körúti épületében, a Szláv és

...

Március 21-én a katowicei Bazilikában Wiktor Skworc érsek celebrálta az ünnepi szentmisét – magyar, lengyel és latin nyelven – a Magyarországról érkezett atyákkal együtt. A misén, amely a kilencedik Magyar – Lengyel Barátság Napi központi

...

Éppen tavaly, 2014-ben volt 75 éve annak, hogy egy nehéz és embert próbáló időszakban a magyarok a szorult helyzetben lévő és életveszélybe került lengyeleknek a segítségére siettek.

Március 24-én, kedden 17 órakor nyitjuk meg a Varsói Felkelés 1944 című kiállítást. A rendezvény díszvendége Szalai Attila lesz, aki egy előadást fog tartani a témában.

Az Országos Lengyel Önkormányzat

OLÖ/11/2015.(II.14.) számú közgyűlési határozata és a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján

pályázatot hirdet

a Lengyel Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola igazgatói posztjára

Az

...

Fővárosi Lengyel Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt a „Lengyel menekültek Magyarországon a II. világháború idején" c. kiállítás megnyitójára.

Országszerte az 1848-49-es forradalomra emlékezett az ország március 15-én. S nemcsak Magyarország, hanem Lengyelország is, hiszen a két nemzet sorsa ismét összefonódott azokban az időkben.

Március 15-én a magyarok Nemzeti Ünnepének rendezvényein Magyarország egész területén lengyelek is részt vettek.

Hagyományosan március 14-én Budapestet, a Bem téri Bem szobornál, a magyar nemzeti ünnep előnapján a tábornak születésének évfordulóján (sz. Tarnów, 1794. március 14.) összegyűltek a Magyarországon élő lengyelek képviselői, a budapesti lengyel

...

Örömmel közöljük, hogy március 14-én Balog Zoltán EMMI minisztere magyar állami kitüntetést - Magyar érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat)- adott át a Magyarországon élő lengyel írónak és fordítónak, a Lengyel Múzeum alapítójának és

...

Március 12-én az Óbudai temetőben utolsó útjára kísértük el barátunkat, Stanisław Gwizdalewiczot. A családján kívül a temetésen jelen volt Roman Kowalski, lengyel nagykövet, valamint dr. Csúcs Lászlóné, a parlamenti lengyel szószóló.

Március 10-én a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetségén "Zasłużony dla Kultury Polskiej" kitüntetést adott át Roman Kowalski lengyel nagykövet Szalai Attilának.

Budapesten, a XII. kerület kissé „eldugott" zugában, a Gesztenyéskert fái között áll Esterházy János szobra. A hosszú köpenybe burkolózó, görnyedten előrehajló, vékony lábakon álló alak Nagy János szlovákiai szobrász alkotása.

Elérkezett a várva várt tavasz, s vele együtt a magyarok nemzeti ünnepe, március 15-e. A kissé hűvös és esős hétvégén már előző nap megkezdődtek a megemlékezések a főváros különböző pontjain.

A Budapest XIII. ker. Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat meghívására a Lengyel Házban március 15-én 11.30-kor fellép CALVI CANTORES férfi énekkar.

Bem József szobránál szervez immár hagyományos találkozót Budapesten március 14-én, a tábornok születésnapján, délelőtt 11 órakor a Bem József Kulturális Egyesület.

Szeretettel várjuk a Városháza Galéria soron következő kiállításának megnyitójára: 2015. március 19-én, 17.00 órakor a Városházára.

Március 8-án a budapesti Lengyel Házban bemutatásra került a Pieniny és Szczawnica város régiója. Sok vendég érkezett onnan,többek között Piotr Gąsienica, a szczawnicai Kulturális Központ vezetője, és Jan Sienkiewicz a Pieninei Fausztatók

...

Március 8-án Rákóczi Szövetség, valamint Esterházy Emlékbizottság emlékplaketteket adományozott három lengyelnek a magyar – lengyel kapcsolatok elmélyítésében és Esterházy János kutatásaiban vállalt munkájukért.

Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete / II. János Pál Lengyel Ház 1103 Budapest , Óhegy u. 11 / nevében köszönjük a 2013 –ben SZJA 1% támogatásukat.

Március 7-én Budapesten a Bem Egyesület és a Budapest XIII. ker. LNÖ szervezésében ünnepelték meg a lengyel nőket.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje