biglogo archivum

2019. május 3-án a tatai lengyelség megünnepelte Szűz Mária Lengyelország Királynője, a Május 3-i Alkotmány, a Polónia és Külhoni Lengyelek, valamint a Lengyel Nemzeti Lobogó Napját.

A helyi lengyelségi tevékenységek történelmi alapjait a Tatán letelepedett dr. Horváth Ákosné Anna lengyel nyelvórái voltak a II. világháború után. Ő az elsők között csatlakozott a Bem József LKE-hez. Mindezt egy abból az időből megmaradt iskolai igazolvány bizonyítja, amely a 20-as számot viseli. 1958-ban már „bemes színekben” tartotta óráit Tatabányán, Tatán és Komáromban. 1987-ben a „Bem” vidék telephelyének létrehozását a nevelt lánya, Maria Broś (Broś Stanisław Wojciechné) kezdeményezte. 1997-ig férjével, Stanisław Brośsal a tatabányai lengyelséghez kötődtek. 2003-ban a Broś házaspár megújította a helyi Bem József LKE telephely tevékenységét. Nemzeti ünnepeket, konferenciákat, lengyel-magyar történelmi előadásokat, kiállításokat, koncerteket és ünnepi találkozókat szerveztek. A helyi LNÖ-vel ők kezdeményezték a Szent Kereszt templomnál található II. János Pál (2011) és a „Katyń 1940-2010. A Kelet Golgotája” feliratú katyńi emléktábla elhelyezését. Stanisław Broś 2017-ben elhunyt. A tatai Bem József LKE telephelyét ma Maria Broś vezeti, aki két éve vezeti a megújuló helyi nemzetiségi önkormányzatot is.

(b. fotó GB)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje