biglogo archivum

Pénteken ünnepséget rendeztek a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum 20 éves fennállásának alkalmából. A múzeum budapesti székházában eljöttek a polónia képviselői, diplomaták, valamint Lengyelországból érkezett vendégek.

Konrad Sutarski író, polóniai aktivista - aki az intézet létrehozását kezdeményezte és 16 éven át vezette – megkapta a 20 éves Intézet Embere díjat, amelyet közösen adott át Piotr Piętka, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója és Bátori Zsolt, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke.

Az 1998-ban létrehozott Intézet kezdetben tizenvalahány évig a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára nevet viselte. Itt találhatók meg a magyarországi lengyelséggel kapcsolatos dokumentumok és anyagok, amelyek az itt élő lengyelség történelmét, kulturális-társadalmi életét, valamint a magyarországi lengyel szervezeteket mutatják be.

„Van egy állandó múzeumi kiállításunk, ahol bemutatjuk az ezeréves lengyel-magyar barátságot”-tette hozzá. A kiállításon megtekinthető  a Lengyelországban született Szent László királyunk koronázási palástjának másolata, térképek a lengyel-magyar perszonális unió – Nagy Lajos, III. Ulászló és Bátori István királyok idejéből. Van egy lengyel helyiség is, amely bemutatja, hogyan éltek a magyarországi lengyel telepesek, a kiállításon láthatók fegyverek is, amelyek a harcokban is megmutatkozó lengyel-magyar barátságot szimbolizálják, de láthatók olyan anyagok is, amelyek bemutatják a kétoldalú gazdasági és egyházi kapcsolatokat is.

Az ünnepség en fellépett a Szent Kinga kórus, amely lengyel hazafi dalokat vonultatott fel műsorában, zongorán közreműködött Justyna Michalska zongoraművésznő, aki Fryderyk Chopin és Karol Szymanowski műveit játszotta.

Az ünnepségen részt vett a Lengyel Köztársaság nagykövetségének I. titkára Małgorzata Radwan-Vass , a Tarnówi Regionális Múzeum Igazgatója, Andrzej Szpunar – Tarnówból származik Bem József. Az ünnepségen jelen volt még Rónay Ewa lengyel nemzetiségi szószóló, Wesolowski Korinna, a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület elnöke, valamint a budapesti lengyel iskolába járó tanulók.

Budapestről Małgorzata Wyrzykowska (PAP)

Forrás: https://dzieje.pl/aktualnosci/wegry-20-lecie-polskiego-instytutu-badawczego-i-muzeum

Fotó: https://www.facebook.com/PiBMBudapeszt 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje