biglogo archivum

November 24-én Budapesten ülésezett az Országos Lengyel Önkormányzat. 8 képviselő volt jelen, akik többek között meghallgatták és elfogadták az elmúlt időszakról és elvégzett feladatairól készített elnöki beszámolót.

Elfogadták a 2018-as költségvetés módosítását és az önkormányzati bizottságok, illetve az intézmények munkatervét a 2019-es évre. Határoztak arról, hogy a belső ellenőri funkciót fizikai személy vagy külső szolgáltató végezze. A képviselők sok észrevételt tettek a balatonboglári Tulipán utcai ingatlan felújításának kapcsán és arról határoztak, hogy a felújítási munkák folytatódnak, az épületnek pedig gyermek oktatási és üdülési funkciója lesz – a terveknek megfelelően 31 fő elhelyezésével, az épületben hálótermek, vizes blokkok, recepció és raktárhelyiség mellett tálaló helyiség, oktatási és rekreációs célokat szolgáló helyiségek, valamint kápolna is lesz. A képviselők az OLÖ Állomás utca 10. alatti székháza tetőtere kapcsán is értekeztek, valamint a derenki temető jogi helyzetéről is esett szó a közgyűlésen.

(b.)

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje