biglogo archivum

Január 13-án a Polonia Nova Egyesület tagjai és szimpatizánsai megünnepelték szervezetünk fennállásának 10. évfordulóját.

Ebből az alkalomból nem volt hiány a hálaadó szavakból a munkatársak, a résztvevők és mindenek előtt a polóniai és lengyel önkormányzati és civil szervezetek felé, amelyek tevékenyen vettek részt a kezdeményezések végrehajtásában. Az első 10 évében a Polonia Nova a következőket szervezte, rendezte meg:

·         63 szabadegyetemi előadás

·         6 városi játék

·         5 nemzetközi konferencia

·         Az „Eresszünk gyökeret” akció, amely keretében 15.000 fát ültettünk a magyarországi erdőkben

·         7 színházi előadás az amatőr „Zebra „ színi társulat közreműködésével

·         21 műhelyfoglalkozás (többek között újságírói, kultúr animációs, irodalmi, fényképészeti, színházi, női önvédelmi, ikonfestési, kreatív gondolkodási és problémamegoldó, valamint szülőknek és tanároknak)

·         9 kiállítás

·         4 családi történelmi vetélkedő

·         5 esemény „Ajándék Lengyelországnak” címmel Lengyelország Függetlenségének Napja alkalmából

 

(infó és fotó: Polonia Nova)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje