biglogo archivum

A Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület 2017.április 21-23 között szervezte az egyesületi tagok részére „ Lengyel emlékek Egerben” c. tanulmányutat.

A Felvidék kapujában lévő Eger számos lengyel emléket rejt, amelyet méltóképpen gondoznak az Egri Lengyel Önkormányzat tagjai. Ezért választottuk háromnapos tanulmányutunk célállomásának Heves megye székhelyét. Szállásunk a két éjszaka a Tourist Motelben volt, míg a napi háromszori étkezést a Dorner étterem biztosította.
Az első nap a városháza nagytermében találkoztunk az Egri Lengyel Önkormányzat vezetőjével, Jadwiga Florianska-val. A tapasztalatcsere igen hasznos volt. Délután a Kisasszony Temetőben mécsest gyújtottunk és koszorút helyeztünk el a második világháborúban itt elhunyt lengyel katonák sírjánál, majd koszorút helyeztünk el a Bazilikában Szent Maksymilian Kolbe atya szobránál. Mélyen megrendített bennünket az egykori ferences szerzete önfeláldozó helytállása. Felkerestük a Lengyel- Magyar Barátság Lépcsőjét, amely a két nép évszázados jó kapcsolatát hirdeti.
A második nap az Egri várban kerestük fel a lengyel emlékeket. Adam Czahrowski –Balassi Bálint kortársa -1588 és 1596 között hadnagyként szolgált a várban. Az emlékét őrző tábla a vár falán gyönyörű sorait is tartalmazza. 2014-ben a lengyel és a magyar köztársasági elnök jelenlétében leplezték le azt a márványtáblát, amely a második világháborúban itt tartózkodó lengyel menekülteknek, tiszteknek és katonáknak állít emléket. Délután Egerszalókra és a Szépasszony-völgybe látogattunk el.
A harmadik nap egri sétánk során sok-sok műemléket néztünk meg, amelyek teret biztosítanak a lengyel emlékek őrzésének. Így a Forgách utcában márványtábla hirdeti, hogy itt működött a balatonboglári lengyel gimnázium kihelyezett intézménye. A Nagypréposti palotában találkozott 1849 február Dembinski Henrik lengyel származású altábornagy, a magyar szabadságharc kiemelkedő fővezére a kanonok-nagypréposttal. A minorita templom méltó környezetet biztosít a II. János Pál pápa közvetítésével Krakkóból hazakerült ereklyéknek. Szent Hedvig, Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéit a Szent Kereszt oltáron találtuk meg, itt helyeztük el a rájuk emlékező koszorúnkat.
A három nap nem csak sok új ismerettel gazdagított bennünket lengyel és a magyar találkozási pontokat illetően, hanem a tapasztalatszerzésnek és a jóízű beszélgetéseknek is teret adott.
Ezúton is szeretnénk megköszönni az Egri Lengyel Önkormányzatának segítséget a program szervezésében, valamint együttműködését a megvalósításában.

Leszkó Malgorzata

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje